Diákolimpia Veszprém 2014 – Soha nem látott létszámú kerékpáros megmérettetés az utánpótlás korosztályban

Diákolimpia Veszprém 2014 – Soha nem látott létszámú kerékpáros megmérettetés az utánpótlás korosztályban

Évről-évre megrendezik a diákolimpiai döntőt sok sportág mellett a hegyikerékpárosoknak is. De rendhagyó módon történt ez idén. Pontosabban a versenyre történő válogatás történt rendhagyó – reményeink szerint hagyományteremtő – módon.

Sokak talán nem tudják, hogy a Diákolimpián több éve sok sportág mellett már a hegyikerékpárosok is megmérettetik magukat iskolájuk színeiben. Sajnos a sportágat a tanintézmények kevéssé érezték ez idáig magukénak, hisz „réteg- szabadidő sport” –ként skatulyázták be a nevelők. Ha egy tanuló odament, hogy szeretné az iskoláját képviselni a sporteseményen, lepecsételték a nevezését és viszontlátásra. Többet nem is igazán foglalkoztak vele. Eddig.

A Magyar Kerékpáros Szakági Szövetség az egyesületek szakvezetőinek javaslatára megkereste az iskolákat, hogy ha már van egy országos döntő, akkor végezzenek válogatót iskolai szinten és a szűrést követően az évfolyamok legjobbjait nevezzék erre a kerékpáros eseményre. A Szövetség felkarolta a kezdeményezést, az egyesületek kaptak vadiúj Csepel Woodlands kerékpárokat, amelyekkel elvégezték az előválogatókat. A Pilis Cross Country Club is részt vett derekasan ebben a programban.  A résztvevő iskolák is kaptak kerékpárokat az egyesülettől, de nem csak a válogatásra! Egészen a diákolimpiáig szabadon használhatták a tanulók, gyakorolhattak velük. Majd a programban részt vevő négy környékbeli általános iskola legjobban szereplő srácait a PCCC költségmentesen elvitte Veszprémbe, a Diákolimpiára!

Szívet melengető látványként fogadott az a sokadalom Veszprémben, ami a korábbi eseményeket nem jellemezte. Hisz nem csak az egyesületek ifjonc”krémje” jelent meg, hanem rengeteg olyan gyermek, akik alapvetően nem, vagy csak egyszer-egyszer vettek-vesznek részt hegyikerékpáros versenyen egy évben. Közel kettőszázötven nevezett ifjú sportoló gyűlt össze a Gyula-dombon, köztük a mintegy negyven pilisvörösvári, piliscsabai diák. Ez körülbelül a négyszerese a korábbi években megszokottakhoz képest!

Az idei évben először – a nagy létszámra való tekintettel – külön választották az egyes korosztályok licences versenyzőit a többi „átlagos” diáktól, így az esélyek kiegyenlítettek voltak. A hendikep pontokért ügyességi pályán kellett megküzdeni elsőre mindenkinek, majd azt követően a korosztályának megfelelő hosszú és nehézségű XCO pályán. És most ejtsünk szót a kis különítményünkről! Pilisvörösvárról a Templom téri, illetve a Vásár téri, Piliscsabáról a Hauck János, illetve a Pilisszentiváni Általános iskola tanulói képviseltették magukat. És nem is akárhogy! Derekasan küzdöttek, szenvedélyesen versenyeztek, ami szép eredményeket hozott.

A nagy létszám miatt itt most csak a legjobbakat emelném ki:

Templom Téri Általános Iskola Pilisvörösvár:

U9 fiú A (licences)kategória: Szakszon András 1. hely
U9 lány B kategória: Krupp Georgina 1. hely
U13 fiú B kategória: Csősz Bálint 1. hely
U15 lány B kategória: Szűcs Kata 1. hely

Vásár Téri Általános Iskola Pilisvörösvár:

U13 fiú B kategória: Kelen Domokos 2. hely

Hauck János Általános Iskola Piliscsaba:

U9 lány B kategória: Kolhoffer Tímea 3. hely
U11 fiú B kategória: Molnár Levente 2. hely

De ne feledkezzünk meg azokról sem, akik egyesületük színeiben versenyeznek, viszont más iskolákat képviseltek:

U17 fiú A(licences): Hajba Gergő 1.hely
U17 fiú A(licences): Hetényi Gergely 3.hely
U19 fiú A(licences): Dina Dániel: 2. hely

A további eredmények és helyezéseket a http://www.temposport.hu/?menu=eredmenyek oldalon találhatják.

A magas létszám próbára tette a verseny szervezőit, így néha kellemetlen szituációk alakultak ki, de ezt inkább a nevelők, edzők érezték. Szerencsére a gyermekek nagyon jól érezték magukat! Remélhetőleg az iskolák  felismerik az ilyen rendezvények által, hogy a kerékpározás egy olyan sport, amit szívesen űznek a gyerekek – hisz szinte minden gyerek előbb-utóbb megtanul és szeret bringázni. Érdemes egyesületekkel, vagy önszervező módon – akár fakultatív iskolai programként is –megteremteni a szervezett és kontrollált hegyikerékpározás lehetőségét a gyermekeknek. Ugyan nem is lesz – lehet mindenkiből magyar bajnok, vagy válogatott sportoló, ha nem is fog mindegyikük versenyszerűen tekerni, legalább olyan módon ösztökélhetik őket a mozgásra, a természetbe történő kimozdulásra, amit a látottak alapján örömmel és nagy kedvvel tesznek.

P1160592 P1160597 P1160599 P1160600 P1160601 P1160605 P1160606 P1160607 P1160609 P1160612 P1160613 P1160615 P1160620 P1160626 P1160647 P1160650 P1160651 P1160653 P1160654